Nemzet a gyepen – A sport identitásképző ereje

admin | 2015 augusztus 25 10:50

Mi lehet a válogatott szerepe a nemzetidentitás alakításában? Milyen szerepet játszanak a helyi csapatok egy falu identitásának alakulásában? Egy válogatott karakterében mennyire jelenik meg a nemzeti karakterológia? Végül a sport egyénre kifejtett hatásairól beszélgettünk Bali János kultúrantropológussal, Csillag Péterrel, a Nemzeti Sport újságírójával, valamint Hrutka (Rudi) János magyar válogatott labdarúgóval.

Mergl Lilla írása

11411971_1003586196358389_2297808310679483572_o

Nemzeti identitás – nemzeti válogatott

A béke időszakában a nemzetek rivalizálásának egyetlen szimbolikus területe a sport marad. Fontos, hogy minden nemzetnek legyen egészséges identitása, büszkeségtudata – a sport, a nemzeti válogatottak pedig kiemelten, ezt a szerepet töltik be.

Ugyanakkor a szurkolói elvárásoknak való megfelelés többletterhet is ró a játékosokra: tőlük várjuk a jó közhangulat megalapozását. A magyar futball történetét mi magyarok hajlamosak vagyunk a történelemhez hasonlóan szemlélni: a sikeres múltba révedést a közelmúlt és a jelen bukásainak tapasztalatai váltják fel. Ez a szemlélet kettős terhet helyez a sportolókra a Puskásék által oly magasra tett léc, a sikeres futballmúlt, valamint a közelmúlt sikertelenségeinek képében.

S vajon milyen érzésekkel ölti magára a válogatott mezét egy magyar focista? „Világéletemben az volt a cél a pályafutásomban, hogy egyszer egy jelentős mérkőzésen, Magyarországon a hazámat képviseljem – válaszolta Hrutka Rudi – A románok elleni mérkőzés mindent meg is adott. Az, hogy még gólt is sikerült lőni, az tényleg egy non plus ultra.”

Ilyen helyzetben szinte magától értetődik, hogy micsoda nemzetet összekovácsoló ereje van a futballválogatott sikerének, hiszen ha ők nyernek, mindenki boldog. Ugyanakkor, ha a válogatott veszít, sokszor igazságtalanul is bűnbakot csinálnak a csapatból. A román-magyar meccs tapasztalata azonban Hrutka szerint inkább azt mutatja, hogy már egy minimális siker hatására is a szurkolók ott vannak, és egy emberként állnak a válogatott mögött, tehát a labdarúgásnak a mai napig ténylegesen nagy nemzet összekovácsoló ereje van. Természetesen a válogatott célja is nyilvánvalóan az, hogy az ilyen szereplések egy hosszabban tartó sikersorozat részei legyenek, lehetőséget szerezve egy világméretű eseményre való kijutásra, mivel ez adná meg a szurkolóknak is az igazi boldogságot. Ez azonban sajnos az elmúlt időszakban nem sikerült.

Hrutka azóta sem szakadt el a labdarúgástól, az egyik legsikeresebb magyar futballmenedzser. A fiatal tehetségek és a magyar labdarúgás jövőjét boncolgatva kifejtette, hogy az elmúlt években soha nem voltunk olyan jó helyzetben és olyan könnyű csoportban, mint jelenleg. Ebből következik, hogy most van a legjobb esélye annak, hogy világeseményre kijusson a magyar válogatott. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a magyar szurkolók jelen pillanatban is egy Gera Zoltán, Juhász Roland vagy Hajnal Tamás típusú játékosoktól várják a legnagyobb dolgokat, valamint hogy vezére legyen a csapatnak, és nem tudja elképzelni, hogy nélkülük sikerülhet. Azonban ezen játékosok mindegyike jóval harminc év fölött van, és nem látható az az utánpótlás, ami nagyszabású bizakodásra adhatna okot.

11143382_1003586133025062_3672640357357051754_o

Nemzetkarakterológia a gyepen?

A különböző futballcsapatok játékán mennyire érződik az, hogy honnan jöttek? Vegyünk például egy magyar MB1-es mérkőzést, melyet végignézve a szurkoló be tudja-e azonosítani, hogy egy magyar meccset látott, és ha ezek után megnéz egy litván bajnoki mérkőzést, látja-e a különbséget? Vannak-e olyan jellemzők, stílusjegyek, amelyek csak a magyar labdarúgás sajátjai? Csillag Péter futballszakértő szerint ezek a jegyek sokáig jól felismerhetően megvoltak. Puskás cselére például a legendás angol-magyar mérkőzés harmadik gólja előtt akkor azt mondták, hogy ebben benne volt a magyar népmesék hősének minden vagánysága, az a magyar fiataloknak fontos erény, hogy a szembenálló, nála sokszor erősebb, ellenfelet egy trükkel be tudja csapni. A rákövetkező években is ezt mondták, hogy ez a rafinált stílus volt az, ami a magyar labdarúgásra jellemző volt. Ez a stílus egy-két játékosnál ma is visszaköszön, de általánosságban nem. Magyar meccseket nézve sokszor a Kádár-rendszer miliője köszön vissza, a játékosok kissé csalják a játékot, keresik a kiskapukat.

Ez a hozzáállás könnyedén szembeállítható azzal, mikor a játékos valós felelősséggel viselkedik a pályán: egy német válogatottnál egy pillanatig sem fogja el olyan érzés a nézőt, hogy a játékos ne próbálná meg száz százalékosan odatenni magát, a csapatot segíteni. Egy gondolkodásbeli különbség az, ami itt tetten érhető.

A futballstílusnak van egy történelmi olvasata is, tette hozzá Bali János, kultúrantropológus. a XIX.-XX. század környékén jelenik meg az úgy nevezett angol stílus („rúgd és fuss”), ahol az egyéni vetélkedés számít: ki a legügyesebb? Ezzel szemben jelenik meg a skót stílus, egy rövid passzokból építkező futballstílus, mely a munkásosztályra épült, a szurkolói bázisát valamint mentalitását is ez adta: a munkások nem egyénileg akartak kitűnni, hanem közösségileg. Ez a két stílus eljutott Magyarországra is: a Ferencváros elkezdte az angol stílust – így lett a „szívvel játszó csapat”; ezzel szemben az MTK egy skót edzőt szerződtetett, aki megtanította ésszel játszani a csapatot. Ez aztán átment egy etnikus karakterré is: a Fradi lett a nemzet csapata, aki szívvel játszik vele szemben az MTK egy zsidó csapat lett, aki ésszel játszik (pedig a játékos összetételben nem volt különbség).

Ma már természetesen változott a helyzet, nemzetközi lett a stílus. A kiválasztást is érdemes megfigyelni: Magyarországon azokat a gyerekeket választják ki, akik jól tudnak trükközni. Ezzel szemben kevéssé fontos például, hogy milyen fizikummal rendelkeznek, vagy milyen mentalitással, habár ezek legalább ugyanolyan fontos tényezők.

Helyi csapatok szerepe egy falu identitásának alakulásában

A magyar futball kialakulása történelmileg egy időbe tehető a társadalom általános átrendeződésével. A két folyamat közt jól észrevehető kapcsolat húzódik. A századforduló körül egy agrár ország válik ipai berendezkedésűvé, a kis közösségükből: a falujuktól, templomtól elszakadó munkások a városba felköltözve saját identitásukat keresik, az addigi identitásuk helyére a nemzet, a focicsapat lép, melyek azonos értékrendű embereket tömörítenek. A csapatok pedig bizonyos karaktereket vesznek fel (színeik, hol vannak helyileg stb.)

Csillag Péter a közelmúltban megjelent cikksorozatának kapcsán végiglátogatott megyei szintű kis falusi csapatokat, együtt élt a csapat tagjaival, megfigyelte, hogyan készül a csapat a hétvégi mérkőzésekre, emellett a falu hátterét, mindennapjait is igyekezett bemutatni írásaiban. Érdekes azt kiemelni, hogy a futball milyen különleges funkciót tölt be a falu életében: szelep, amin keresztül a falubeliek kiengedik mindazt a sérelmet, feszültséget, amitől a hét során nem tudnak megszabadulni. Talán különös megállapítás, de fontos, hogy a bírók szidása mennyire fontos pszichológiai szempontból: az ember a hétköznapokban nem kap arra lehetőséget, hogy a hivatalos személyt: főnököt, rendőrt stb. szidalmazza. Így tehát – és diktatórikus rendszerben ez különösen fontos lehetett – nagy feszültség levezető szerepe van annak, hogy ott 90 percen keresztül végig szidhatja a hivatalost megtestesítő személyt.

A feszültség levezetésen kívül a helyi csapatok közti mérkőzések megfelelő teret adhatnak a falvak közti rivalizálás megfelelő keretek között való megnyilvánulására. Hiszen a falu identitását, erejét nagyon jól mutatja a futballcsapat szereplése, valamint a hozzá tartozó körítés (milyen mez, milyen pályája van a csapatnak stb). Ha tehát a csapat jól szerepel, azt igazolja, hogy egy jól működő, erős faluról van szó.

Klubhagyományok vs. üzletszerű gondolkodás

A második világháború után a Fradi mindig az ellenzék csapata volt, a hatalommal szemben. A modern futballban a legnagyobb változás, hogy ezek az identitás elemek egyre halványulnak: a klubok „világmárkák” lettek, a szurkolóknak nem kell kötődniük a klub hagyományaihoz, vagy helyéhez, sőt, még magukhoz a játékosokhoz sem, akik az adott szezonban a klubot képviselik. A tendencia egyre inkább azt mutatja, hogy kis világválogatottak alakulnak, amelyek teljesítménye eladható, így a helyi hagyományokat felülírta az üzletszerű gondolkodás. Ilyen tekintetben kap szerepet a nemzeti válogatott, mert az még mindig egy bizonyos identitást képvisel. Persze felmerül a válogatottak nemzetköziesedése, ám ez valójában nem az üzleti szemlélet térnyerése, hanem a valós társadalmi viszonyok leképeződése. Ez mellesleg már az Aranycsapat játékosainál is megfigyelhető, ahol a 11 kezdőjátékos túlnyomó többsége horvát, lengyel, sváb, örmény, tót vagy éppen német családi származással bírt. Szent István király mondását idézve „Az egynyelvű ország gyenge” – a FolkEmbassy is azt hangsúlyozza, hogy a magyar népzenét sok etnikum egymásra hatása alakította olyanná, amire annyira büszkék vagyunk – miért lenne ez merőben eltérő a sport esetében?

A sport felkészít az élet minden területére

Megfigyelhető jelenség, hogy egy nemzet mozgáskultúrája és énekhagyománya összefüggésben van a sporttal. Szoboszlai, volt kolozsvári kapus mondása szerint a csapategység legfőbb ismérve, hogy a csapat mennyire tud együtt énekelni. A zene és a sport közösségépítés szempontjából nagyon hasonló: megtanít közösségben élni, a kritikát elviselni, olyanokkal együtt játszani, akikkel nem vagyunk jóban a pályán kívül. Egy szóval felkészít az élet minden területére.