Halmy Kund: “Forradalmak és/vagy szabadságharcok öröksége – egy beszélgetés margójára”

admin | 2014 május 19 05:35

(„Két forradalmunk üzenete a 21. század magyarságának.” Kerekasztal-beszélgetés május 6-án)

Halmy Kund írása

 IMG_1013_F.E.

Ma, a virtuális síkokon érkező ingerek világában üdítő élmény egy hagyományos értelemben vett eszmecsere, beszélgetés, sőt a kulturált, de pezsgő vita, mely jelenlévő emberek között zajlik, valódi helyszínen, valódi klubban. Legfőképpen akkor, ha bölcs, magasan kvalifikált személyiségek beszélgetnek, történészprofesszorok, akik közös szereplése, fesztelen stílusa nem csak az értő hallgatóságot, de a múlt értelmezésében kevésbé jártas látogatót is magával ragadja. Ilyen eszmecsere volt a május 6-án megrendezett „forradalmi” és egyben születésnapi beszélgetés, Rosonczy – Kovács Mihály szervezésében, a FolkEmbassy zenekar táncházához és klubestjéhez kapcsolódva. A résztvevők Kovács István történész, polonista, Hermann Róbert történész, és Horváth Miklós hadtörténész voltak, a moderátor, aki figyelemfelkeltően merész kérdésekkel irányította a beszélgetést, Békés Márton fiatal történész volt.

Miért más egy ilyen program, mint a ma már megszokott vetítésekkel, power pointos manőverekkel, és egyéb technikai villantásokkal kísért konferenciabeszélgetés vagy előadás? Éppen a helyzet klasszikus volta miatt. Mértékadó személyiségek jelentek meg, akinek a mondandója, mondanivalójuk veleje a lényeg, nem pedig a körítés, a villantás. Az értelmes, rövid, de egymásba kapcsolódó érvelések sorozata, mely hagyományos klubkörnyezetben zajlik, ami egyszerre elegáns, de fesztelen is (le a kalappal a rendezvénynek otthont adó helyszín előtt: a Kazimír Bisztró a Kazinczy utcában). És nem utolsósorban a kulturális közeg, az összejövetel szép díszlete miatt, mely a háttérből néha-néha, majd az est hátralévő részében egyre inkább előtérbe lépett, főszerepbe került: a csodálatos, és elementáris erejű magyar népzene jelenléte miatt.

IMG_0864_F.E.

A maradandó élményt a magyar történelem sorskérdéseivel, jelen esetben az 1848-49-es forradalommal és szabadságharccal, és az 1956-os forradalommal és szabadságarccal kapcsolatos lényegi kitételek adják. A beszélgetés hosszúsága nem teszi lehetővé – és nem is ez a cél –, hogy tételesen, naplószerűen sorra vegyük a kerekasztal beszélgetés mondatait, sokkal inkább a hallgatóra gyakorolt hatást, a kiváltott gondolatokat szeretném formába önteni – ne felejtsük el, hogy a Kertem Szabadegyetem előadásáról van szó!

Érdekes volt megfigyelni az előadók karakterbeli különbségét – hiszen a felkészültség, és a szakmai rang vitán felül áll. Kovács István a mély lelkiséggel, átéléssel kutató történész, aki, nem túlzás, polihisztor alkat, a lengyelséghez köthető kutatásai, a diplomáciai pálya, a költészethez, és a filmhez való kötődése végett is. Ez a beszélgetés során kiviláglott, és a hallgatóságot magával ragadta. Békés Márton remekül elhelyezett kérdése, mi szerint van-e a tárgyalt történelmi eseményekben, a hátterükben költőiség, Kovács István feltétlenül igennel válaszolt. Ezzel a beszélgetést megemelte, a lényeget, a heroikus, önfeláldozó küzdelmet, a magyarság ősi önfenntartó ösztönét helyezve a középpontba. (…)

IMG_1016_F.E.

Hermann Róbert, talán szabad így fogalmazni, a klasszikus történész-kutató, akinek bölcs és mértéktartó humorérzéke igazodási pontot jelentett a beszélgetés során. Az 1849-es orosz beavatkozás kapcsán – és ezáltal némileg aktualizált érzései támadtak az embernek – megerősítette, hogy a cári haderő bevetéséig a magyar honvédség ki tudott tartani, és méltó, sőt félelmetes ellenfele volt az osztrák csapatoknak. Kossuth és Görgey viszonyát is érintve frappáns összehasonlítást tett: Kossuth sokszor katonai döntést hozott, noha politikus volt, és ez néha rossz eredményekhez vezetett, Görgey viszont a politikához nem értett, és kulcshelyzetekben sokszor áthúzta a politikusok – magyarán az újjászülető Magyarország vezetőinek, élükön Kossuth – számításait. Tanulságos megállapítás, mely más történelmi helyzetben is visszaköszönhet.

Horváth Miklós hadtörténész igazi „huszadik százados” tudós, kutató. Megállapításai, pontos részelemzései pragmatikusak, éles kontúrral bírnak, folyamatos felismerésekről, és kellő szigorúságról tesznek tanúbizonyságot. Legelevenebb, és leginkább markáns véleménye Nagy Imre miniszterelnök szerepének megítéléséhez kötődik. A sokszor hivatalos körökben etalonként magasztalt történelmi személyiség tevékenységét ismertetve Horváth Miklós óvott a ködös, és romantikus képzetektől, melyek Nagy Imrét példaképpé formálnák, és meg nem érdemelt pátoszt vonnának személye köré. Mint ismeretes Nagy Imre a kommunista párt Adminisztratív Osztályának vezetőjeként, majd élelmezési miniszterként súlyos felelősséget vállalva viselt tisztséget a legsötétebb Rákosi-érában. 1956-ben is csak a magyar forradalmárok sodró erejű lendületének hatására, illetve – és sokkal inkább – szovjet döntés nyomán került miniszterelnöki pozícióba az októberi napokban. Kádárral eleinte egy állásponton volt a forradalom leverését illetően – de a dolog ellenkező oldalát is megvilágítva, úgy is fogalmazhatunk, hogy Kádár is ingadozott, hiszen kapcsolatba került a felkelőcsoportok követeléseivel. Valójában Nagy Imre sorsa tehát nem illeszthető bele a tiszta lelkiismeretű magyar hősök sorába, sokkal inkább oda tartoznak a felkelő fiatalok, a Pesti Srácok, például a Corvinisták, vagy Angyal István – amint azt Kovács István és Békés Márton is említette.

IMG_1003_F.E.

Mind a négy történész lexikonokba illő adatgazdagsággal beszélt, próbára téve az összefüggéseket követni próbáló hallgatóságot.

A rövid előadások során jó volt megélni a magyar történelem kutatásával járó egyik alapélményt, a felismerést, hogy amennyire már a dicső múlt része a XIX. század, legalább annyira eleven, sokkal inkább eldöntetlen, és súlyos megoldatlanságokkal teli a XX. század kutatása. Meglehet, pár évtized alatt módosulni fog történelemképünk, újabb, és újabb tabuk dőlhetnek meg évszázadunkban.

Egy lényeges kérdést kiemelnék a többi közül – érzékelve aktualitását – melyet a történész szakma is jelentős problémaként kezel.

A beszélgetés során felmerült, hogy az 1789-es francia forradalom, és az 1917-es októberi szocialista forradalom nem voltak valódi forradalmak. Való igaz, a forradalom kifejezés „revolutív”, „visszaállító” értelmében nem tekinthetőek annak, sőt ellentétes előjelűek. Azonban megfontolandó az, hogy mivel célszerűtlen, és szinte lehetetlen a meglévő értelmezési keretet megváltoztatni, inkább Magyarország szabadságküzdelmeinek meghatározását kellene „kimenteni” a forradalom klasszikus fogalomrendszeréből, ha már – teljesen érthetően – nem fér bele a szociális, szocialista típusú, rapid módon lezajló, elitcserével járó társadalmi változások sorába a magyar történelem függetlenségi harcainak definiálása.

IMG_1035_F.E.

Valóban eltérő lényegű dolgokról van szó. A fényes magyar periódusok, melyek során hasonlóan nagy sebességű folyamatok zajlottak le az országban, sokkal inkább jelentik egy nép elemi erejű, mondhatni „koncentrálódó” szabadságvágyának beteljesülését, a szabadságharcok első napjait, mint pusztán szociális igényű tömegmegmozdulásokat. Sem I. Károly és Cromwell Angliája, sem XVI. Lajos és Robespierre Franciaországa, sem II. Miklós és Lenin Oroszországa nem szenvedett külső megszállástól és elnyomástól, sőt ellenkezőleg, ezeknek az országoknak a belső társadalmi „erjedése” ért el olyan szintet, ami, mint az edény falán túlcsorduló folyadék, erőszakos eseményeket, majd pedig teljes társadalmi átalakulást vont volna maga után. Magyarországon azonban mind 1703-ban, mind 1848-ban, mind 1956-ban alapvető probléma, tarthatatlan állapot volt Magyarország megszállása, az elnyomás, és a magyar javak vákuumszerű kiszívása a megszálló hatalmak részéről. A magyar szabadságküzdelmek ezek ellen folytak, és csak másodsorban belső szociális okok miatt zajlottak le, természetesen az adott kor kihívásaival, úgymint egységesülési törekvéssel (1703), polgárosodási igénnyel (1848), és szociális követelésekkel (1956) együtt járva.

Valójában, mi ezeknek az eseményeknek, mi a múltunk dicső fejezeteinek az üzenete? Miben rejlik e magvas beszélgetésnek, és témájának, és a magyar szabadságmozgalmaknak a közvetítő ereje? A bátorság, és az önfeláldozás örök mintáján túl valamit egyértelműen sugallnak: legyen igény az elmélyülésre, hallgassunk az ösztökélő, gondolatébresztő szavakra. Törődjünk az írott történelmi örökségünkkel, melynek ápolása és kutatása sokakat késztet áldozatos munkára, olyanokat, akik teljes életműveket tettek le a magyar szabadsághősök – és bátran állíthatjuk – a Magyar géniusz kutatásának oltárára.  Köszönet gondolataikért!

2 (1)_F.E.