„A népzene szeretete legyen a közös nevező” – Interjú Mikó Balázzsal

admin | 2014 április 10 10:02

„2013. február 21-én csatlakozott a Continental Hotel Budapest csapatához Reservation & Revenue Managerként, ahol a Szobafoglalás csapatának irányítása és vezetése, illetve a szálloda yield stratégiájának kialakítása és koordinálása a feladata. Angolul és franciául beszél.” Ez áll a hotel honlapján Balázsról. Hihető, hiszen az ambiciózus, öltönyös fiatalember, aki a FolkEmbassy és a Continental Hotel Budapest együttműködését megalapozta, otthonosan mozog a patinás szálloda recepciója és az emeleti kávézó között.  Na de, ki is Mikó Balázs, mi köze a néptánchoz, és mi történt Kalotaszentkirályon a csíkos sátoros pálinka után?

Szalai Luca írása

Miko_Balazs

Balázs számára a tanulás mellett a foci volt a legfontosabb; tíz évig volt játékvezető, edző, a szállodás karrier beindulásával azonban a sportot egyre inkább háttérbe kellett szorítania.  Sportriporter szeretett volna lenni, de a francia két-tannyelvű iskola és a szülői terelgetés folytán végül a Kodolányi János Főiskolán szerzett turizmus-közgazdász diplomát, jelenleg pedig sportmenedzsernek tanul. Harmadéves korában a Lánchíd melletti ötcsillagos szállodában próbálhatta ki magát; a tanulás mellett mindvégig dolgozott, szakmai gyakorlatát pedig Franciaországban töltötte recepciósként. Egy éve erősíti a Continental Hotel Budapest csapatát.

– Nyilván minden országnak megvan a maga kincses ládája, nekünk mi lehet az? Miben vagyunk jobbak, esetleg rosszabbak, mint mások?

– Azt látni kell, hogy Budapesten rengeteg a szálláshely, és nagyon sok olyan kategória van, ami már túltelített, így nehéz újat mutatni. Épültek olyan szállodák, amik kifejezetten a luxusra hajtanak, már-már kastélyszerű belsővel, báltermekkel, mások az olcsóságukkal tűnnek ki, mindenesetre egy olyan verseny alakult ki, ami néha már nem is feltétlenül fair, főleg a tekintetben, hogy tudvalevő: sajnos Európában Budapesten az egyik legalacsonyabb a szálláshelyek átlagára. Éppen ezért tömegek jönnek, de innentől kezdve mi, szállodások, igyekszünk valamit visszahozni a különböző szolgáltatásainkkal abból, amit az olcsóságunk miatt „elvesztünk”. Minden desztináció próbál arra hagyatkozni, amije van: a kultúrájára, tradícióira. Itthon ez még egy kicsit idegen terület, hiszen sokan a nemzetközi trendeket követik. Az volt a trend, hogy mivel olcsó úticél Budapest, nem kellett ahhoz semmi különlegeset tenni, hogy több vendég legyen. A mi esetünkben talán szerénytelenül elmondhatom, hogy azért vagyunk jobbak, mint az átlag, mert ez az épület egy olyan unikum, amivel a többi négycsillagos szálloda nem rendelkezik. Ennek a háznak van története, történelme, ereklyéi és valós múltja. A helyi lakosokat is érdekli, hogy milyen változások mennek végbe az épületen, de beláttuk, hogy ez nem lesz elég egy-két évnél tovább, ennél többet akartunk. Elég nagy Budapest hátránya Európával szemben, de mi most azon vagyunk, hogy olyat tudjunk nyújtani, amit más nem.

– A hátrányt az árra érted, vagy másra is?

– Főleg az árra, meg ugye a sztereotípiák … Sokan nyugat-európaiként minket a Kelethez soroltak, nem szívesen jöttek hozzánk, és ezen például az Európai Uniós csatlakozásunk sokat segített. Most már látszik a Budapestet népszerűsítő kampányok hatása is.

– Szerinted probléma, ha minket Kelet-Európához sorolnak? Nem lehetne a kelet-európai létet, az ehhez a régióhoz tartozást is előnyünkre fordítani?

– Nem gondolom, hogy bármi szégyellnivalónk lenne, csak le kell küzdenünk a kifelé folytatott kommunikációnkkal a velünk kapcsolatos sztereotípiákat. Ehhez jó eszköz, ha a saját kultúránkat és tradícióinkat kifelé meg tudjuk mutatni. Már voltak erre irányuló próbálkozások, csak mindezt bazári majom szinten mutatták be. Például valakit beöltöztetnek népi ruhába, és kiteszik a Vörösmarty térre, hogy „ez a magyaros öltözet”; ezzel csak a sztereotípiák erősödnek, viszont mi a valódi értékeinket szeretnénk mindenféle mutatvány nélkül bemutatni.

– A népi kultúra talált meg Téged, vagy Te őt?

– Hát, ez egy érdekes történet. Sok közöm a népzenéhez és a néptánchoz – leszámítva az iskolai énekkart, ahonnan ismertem dalokat – nem volt. Egy éve két barátom unszolására elmentem a kalotaszentkirályi tánctáborba, előtte még soha sem táncoltam. Számomra az volt az első kultúrsokk, ami ott fogadott. Az a közösség-érzés, teljesen más, mint a sportban. Ott is van közösség, és nagyon sok mindent meg lehet ott tanulni, az is fontos és jó dolog, de ezt a társaságot a zene és a népi kultúra kötötte össze, ez egy teljesen más jellegű közösség képét mutatta, és engem teljesen lenyűgözött! A második nap kifordult a bokám, de olyan lelkes voltam, hogy mindenen, a legényesen is ott maradtam. Ami viszont még érdekesebb volt, és ezt már mint turizmusban dolgozó is mondom, hogy amikor megláttam egy tizenkét fős japán családot, csizmában, mentében táncolni, komolyan elszégyelltem magam, hogy számomra ez nem jelentett idáig sokat.  Ők olyan csodálattal voltak a mi kultúránk iránt, és mondhatná az ember, hogy jó, hát ez van, de voltak ott hollandok, Kanadából is érkeztek a táborba, szóval olyan sok náció gyűlt össze. És ugye a középpontban a magyar népzene és a tánc állt! Életem egyik legnagyobb élménye volt, mert ráadásul életemben először jártam Erdélyben, tehát ez az összetartozás-érzés az erdélyi magyarokkal is… akkor elhatároztam, hogy ha én valamit tudok tenni a környezetemben, itt, azért, hogy ezt előrébb mozdítsuk, akkor én azt meg is fogom tenni.

 

Így aztán Balázs szeptemberben a szálloda igazgatója elé állt az ötlettel – nyilván azokat a szempontokat is figyelembe véve, amelyek egy szálloda esetében nem elhanyagolhatóak: az anyagiak – végül novemberben sikerült egy kétnapos rendezvényt tető alá hozni; Székelyudvarhelyről is hívtak egy tánccsoportot, táncházat is tartottak. Az étteremben magyaros menü készült, a nagyteremben pedig kirakodóvásárt rendeztek (itt Balázs megjegyzi, hogy nem ám az ócska termékekkel, amit a hipermarketekben is meg lehet vásárolni). „Misi (Rosonczy-Kovács Mihály – a szerk.) volt egyébként a műsorvezetője ennek az egész programnak. Úgyhogy nagyon örültünk, hogy ezt meg tudtuk csinálni.” A holtszezon beköszöntével, és mivel az éttermet szerette volna a szálloda népszerűsíteni, kézenfekvőnek tűnt, hogy a magyaros vonalat kell tovább erősíteni. Balázs azon a baráton keresztül ismerte meg Misit, aki Kalotaszentkirályra is invitálta, a FolkEmbassy és a hotel céljairól pedig hamar kiderült, hogy egy gyümölcsözőnek ígérkező kapcsolat alapjait jelentik; a zenekar a magyaros estek keretében becsempészi a magyar népzenét és néptáncot – ezáltal persze a közönséget is – a belváros szívében fekvő impozáns hotelba. Eddig óriási sikerrel.

– Mi az oka annak, hogy ezt más hotel nem csinálja meg? Ahogy láttam, itt teljes nyitottsággal fogadták a FolkEmbassyt. Nyilván nincs mindenhol egy Mikó Balázs, aki viszi a népi kultúra kulcsát a szállodába, szóval ez csak bátorság kérdése, vagy valami más? Pedig, ha jól sejtem, nem minden turista a fülbehúzogatós cigányzenére kíváncsi.

– Ha a saját példámból akarok kiindulni, akkor azt mondanám, hogy mindenkinek kötelezővé kellene tenni egy kalotaszentkirályi tánctábort, és akkor mindenkinek megváltozna a véleménye erről az egészről, mert egyszerűen nem ismerik. Másrészt pedig a világ profitorientált, ahol csak a számok beszélnek. Senki  nem mert elindítani egy olyan projektet, amit előtte valaki más már nem próbált ki a gyakorlatban, hogy hoz-e pénzt vagy sem. Én azért voltam bátor, mert tudtam, hogy az igazgatónk is nyitott a népi kultúrára, a Buda Folk Bandet például nagyon szereti, ezen kívül pedig úgy gondoltam, hogy lehet, hogy nem lesz olyan jövedelmező vállalkozás, mint amit várnánk, de már önmagában az, hogy mi itt értéket közvetítünk, óriási dolog. Remélem, hogy ezeket a lehetőségeket idővel majd a többi szálloda is felismeri. Szerintem nem jó, ha egy turista azt hiszi, hogy a magyar népzene csak a cigányzenét jelenti, mert rengeteg szegmens így rejtve marad.

– Provokállak kicsit. Mibe érdemesebb fektetni ma Magyarországon: a magyar sportba vagy a magyar népi kultúrába?

 – Hát igen, ez tényleg provokatív kérdés. Azt gondolom, hogy mindkettőre szükség van; a sport rengeteg dologra megtanít, elengedhetetlen az egészséghez, a szocializációhoz, meg kell tanulnia egy gyereknek csapatban gondolkodni és versenyezni, amit később a munkaerőpiacon is kamatoztathat, de a népi kultúra, annak az ismerete legalább ennyire fontos. Nekem is idő kellett hozzá, hogy megbarátkozzak vele, de az biztos, hogy a kettő nem zárja ki egymást, mindkettő épít. Nagyon megkerültem a kérdést?

– Nem, örülök, hogy nem mentünk bele aktuálpolitikai kérdésekre. Mi lesz az első három dolog, amit ha Mikó Balázst tíz év múlva felhívom, el fog mondani magáról a sport és a néptánc tekintetében? Mit szeretne elmondani?

– A sport tekintetében szeretném, hogy részem legyen egy nagyobb sportsikerben, legyen az egy utánpótlásképzéssel kapcsolatos projekt, vagy ha a sportmenedzsment területén valamiben tudok segíteni, akkor azzal elégedett leszek. A népi kultúra tekintetében szeretném folytatni, amit most elkezdtünk, és remélem, hogy a FolkEmbassy tíz év múlva olyan magasságokban jár majd, hogy büszke lehetek arra, hogy mi a kezdetekkor együtt dolgoztunk, és remélem, hogy azon a szinten, ahol én ezt segíteni tudom, tíz év múlva is segíthetem majd.

– Említetted, hogy a sport és a néptánc nem zárja ki egymást. Mi a fontosabb, hogy egy negyedikes gyerek tudjon két csapást és csárdásozni, vagy, hogy sikeres legyen a sportban?

– A sok testnevelés órából én egyet-egyet elcsípnék, de nem csak a néptáncnak, hanem összességében a népi kultúrának, például többet foglalkoznék a népdalokkal. Számomra nagy öröm volt egyébként, mikor Misitől megkaptam a népdalos könyvét.

– Lehet közös nevező a FolkEmbassy és az ARAZ étterem a nem feltétlen közös értékeket valló közönség számára?

– Igen, azt gondolom, hogy elég egyetlen közös pont, ami miatt ez az est érdekes lehet bárki számára, és ez is legyen a mérce: a magyar népzene, népi kultúra, és a magyar ízek, merthogy ugye abból is próbálunk első osztályút nyújtani a vendégek számára, olyat, amilyet máshol nem találnának meg.

Ez tehát a csíkos sátoros pálinka titka. Na jó, nem. Azt Balázs szívesen elárulja a következő tánctáborban. Vagy focimeccsen?